Vasárnapi Magyar Iskola
A “Szent László Népe” magyar iskola már több mint 30 éve muködik templomunkban. Lelkes tanítok hosszú sora foglalkozott a gyerekekkel az évek folyamán.

A Magyar órákat jelenleg vasárnap délelott 9: 30-tól 11 óráig tartjuk. Minden gyereket szívesen látunk, és két külön csoportban foglalkozunk velük: 3 évtol 6 éves korukig az óvodában, 6-7 éves kortól felfelé pedig az iskolában.

Az óvodában Magyar mondókákat, verseket, énekeket tanulnak, az iskolában pedig a betuvetést, olvasást gyakoroljuk. Magyarország történelmével, földrajzával és népi hagyományaival is foglalkozunk. Népdalokat tanulunk, magyar mondákat, népmeséket olvasunk; többek között Benedek Elek, Petofi Sándor, Arany János, Móricz Zsigmond muveibol.
Magyar szójátékokkal igyekszünk a magyarul nem beszélo gyerekek szókincsét bovíteni.

Minden évben kétszer eloadást tartunk, Karácsonykor és Anyák Napja alkalmával, mely egyúttal évzáró ünnepélyünk is. Ilyenkor a gyerekek rövid kis musorral kedveskednek a szüloknek, nagyszüloknek és a vendégeknek.

Minden nyáron a Református Magyar Iskolával közösen magyar tábort szervezünk, immár 8 éve.

A tandíj $45 egy évre, ebbol a tanszereket, és kellékeket fedezzük.

Beiratkozás szeptemberben történik, de bármely más vasárnap lehetséges. Továbbá érdeklodni lehet a következo telefonszámokon:

Balai Ancsa (óvoda): 604 534-2187
Nyárádi Gyöngyvér (iskola): 604 513-3141
Dr. Horváth Gabriella: 604 945-1896