A Nagyböjt ünnepélyes kezdete, innentől számítva lesz teljessé - nem számolva a vasárnapokat, melyeken az Egyház sohasem böjtölt - a szent negyvenes szám. A hamuval való meghintés már az Ószövetségben a bűnbánat jele volt (Jónás, Judit, Eszter könyve). A hamu ugyanis kifejező jelképe a földiek mulandóságának, s így természetes voltánál fogva magában is alkalmas, hogy bűnbánatra intsen. A hamvazás az Egyház szentelménye, mely az Egyház imái által gyógyítóerőt nyer és lelkünkben az igazi bánat felébresztésére szolgál, hogy' általa egy új és jobb életre feltámadjunk.

A hamu megáldása. A pap rövid imádságot mond azért, hogy Isten a bűnbánókat, s a bűnbánat kifejezéséül hamvazáshoz járulókat kegyelmével kísérje az egész nagyböjt alatt, hogy így a Húsvétot mindnyájan megtisztult szívvel ünnepelhessék. Ezután meghinti szenteltvízzel a hamut (mely az előző év Virágvasárnapján megáldott barkák elégetéséből származik), majd e szavakkal szórja a hamut az eléje járuló hívekre: "Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel." Vagy: "Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban!" Hamvazás alatt az alábbi hamvazási antifónákat énekeljük.