HÚSVÉTVASÁRNAP

     

A húsvéti nagymise

"Ez az az nap, melyet az Úr szerzett (=alkotott) nékünk, örvendezzünk és vigadjunk rajta!" Felértünk a győzelem hegyére, a világosság győzött a sötétség felett, az élet a halál felett.
1. Krisztus saját erejéből - az Atyával közös istensége erejével - föltámadott a sírból. Ezzel igazolta istenségét, igazolta tanítását, igazolta, hogy saját akaratából "tette le életét" nagypénteken, és hatalma van fölvenni azt. "Rontsátok le ezt a templomot (s ezt saját testének templomára értette) és én harmadnapra fölépítem azt."
2. Húsvétkor támadt fel a bűn és sötétség halálából az emberiség és minden egyes ember. "Ahogy Krisztus halottaiból feltámadt, úgy járjunk mi is az életnek új útjain" (Róm 6,4). Ennek tanúbizonysága voltak az ősegyházban a Húsvét éjszakáján megkereszteltek, akik fehér ruhába öltözve jöttek Vasárnap és az egész héten át a szentmisére. Megtérésük első buzgósága a hivők közösségét is megerősítette a keresztény életben, s ma is át kell mindnyájunknak élni e lelki föltámadás örömét.
3. Krisztus feltámadása magában hordja valamenynyiünk testi föltámadásának ígéretét és zálogát. Krisztus nem önmagáért támadt föl, hiszen istenségének nem árthatott a halál. Hanem azért, hogy föltámadt szent emberségén át reánk is kiárassza a feltámadás erejét. Ezért Húsvét a keresztény reménységnek, az örökkévalóságba belétekintő bizakodásnak ünnepe. A húsvéti ujjongásnak legmagasabb pontja a nagymise. Minden, ami a szent háromnap alatt szóban, tettben, előképben megjelent, az most titokzatos valóság és jelenlét: "Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk föláldoztatott", s mi most szent lakomában egyesülhetünk vele. Az oltár ünnepi díszben fénylik - kezdjük meg hát allelujás szentmisénket!

Introitus RESURREXI (138. zsolt. 18 és 5-6)

 
Az Egyház csodálatos finomsággal nem győzelmi himnuszt zendít meg a mise elején, hanem egészen bensőséges, a lélek legmélyébe hatoló igéket énekel. Krisztus szólal meg, és így szól Atyjához: Feltámadtam és ismét veled vagyok - nagypénteken mintha elhagytál volna, s én hiába kiáltottam: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"; de megdicsőítetted egyszülött Fiadat a feltámadásban: reám tetted kezedet, azt a kezet, mely mindenható erődnek képe. Csodálatos előttem a te tudásod, mert ez a tudás nem utólag vesz tudomást a dolgokról, hanem határozat és megvalósítás egyben. Így adja át magát teljesen a feltámadt Krisztus Atyjának, hogy feltámadásában is azt hirdesse, amit egész életében: "én és az Atya egy vagyunk". - Ámde nem egyedül lép az Atya elé Krisztus, hanem misztikus Testének minden tagját az Atya szívéhez viszi. Ezért mí nemcsak Krisztus szavaként idézzük a kezdőéneket, hanem a magunk nevében is mondjuk: Feltámadtam (a bűn halálából), és veled vagyok (ismét a kegyelemben), reám tetted kezedet (a keresztségben megelevenítettél és magadnak foglaltál le), csodálatos előttem a te tudásod (mellyel egész életemet elrendezed)!
     

(5. zsoltártónus)

138. zs.: Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem tudod, ha leülök és ha / fölkelek. 2. Láttad előre minden / utamat * csodálatos előttem a te / tudásod. ANT. Dicsőség az Atyának és / Fiúnak * és Szentlélek / Istennek. Miképpen kezdetben vala, most és / mindenkor * és mindörökkön örökké / amen. ANT.

Húsvéti Kyrie:
Az első olvasmányban az apostolok szájából halljuk az Egyház igehirdetésének legfontosabb, legalapvetőbb tételét: "mi tanúi vagyunk Jézus Krisztus feltámadásának". Utána az

Olvasmányközi ének

 
(117. zsolt. 24 és 1.) a legfontosabb húsvéti zsoltárt idézi: Isten az idők ura, s neki legfölségesebb alkotása ez a Nap, mindazzal együtt, amit e nap tartalmaz.
     

Válaszos zsoltár (RESPONZÓRIUM):

A második olvasmányban Szent Pál int arra, hogy ha Krisztusban új életre támadtunk, most már igazodjék is mindennapi életünk ehhez a tényhez. Ezt követi az

 
Alleluja, melyben Szent Pál szavaival a nagypénteket és húsvétot együttszemlélve Krisztus halálának áldozati jellegét és a tőle elválaszthatatlan életadó lakomát hirdetjük.
     

(8. zsoltártónus)

V/1. A mi húsvéti / Bárányunk * föláldoztatott Krisztus. ALLELUJA.
V/2. Üljük meg a húsvéti / lakomát * a tisztaságnak és igazságnak kovásztalan kenye/rével. ALLELUJA.

     
 
Húsvéti SZEKVENCIA (Sz: Notker, X. sz., Babits M. ford. D: Liber Usualis):
     



Communio: PASCHA NOSTRUM(1Kor 5,7-8)

 
A húsvéti Bárány dicséretének és a liturgikus lakomának összekapcsolása különösen mélyen érint minket a szentáldozás perceiben. Az ószövetségi zsoltárnak is minden szava különleges értelmet kap a megvalósult Húsvét fényében. A 4. versben szereplő Kő: Krisztus, akit a főpapok és írástudók nagypénteken elvetettek, de az Atya húsvétkor az Egyház épületének alap- és szegletkövévé tett (vö. Máté 21,42).
     

(5. zsoltártónus)

117. zs.: Hálát adjatok az Úrnak, / mert jó * mert az ő irgalmassága örökké/való. 2. Az Úr jobbja győzelmet szerzett + az Úr jobbja felmagasztalt / engem * az Úr jobbja győzelmet / szerzett. ANT. 3. Nem halok meg, hanem / élek * és hirdetem az Úrnak / műveit. 4. A Kő, melyet megvetettek az / építők * az lett most Szeglet/kővé. ANT. 5. Az Úrnak / műve ez * és csodálatos a mi szemeink / előtt. 6. Ez az a nap, melyet az Úr szerzett / nekünk * örvendezzünk és vigadjunk / rajta. ANT. 7. Tartsatok ünnepet lombos / ágakkal * föl egészen a magas / oltárig. 8. Hálát adjatok az Úrnak, / mert jó * mert az ő irgalmassága őrökké / való. ANT.

Forrás: Éneklő Egyház